Fordítóiroda
NYITVA vagyunk! Koronabiztos irodában fogadjuk.

A napokban jogos morgolódástól volt hangos a hazai fordítási piac, amelyet egy véletlenül nyilvánosságra került kétes „benchmarking” ügylet okozott. A kérdés, hogy illik-e ilyet csinálni vagy sem.

Mi az a benchmarking?

A 2018. áprilisában kipattant ügy kapcsán folytatott ezernyi beszélgetés során sokszor derült ki, hogy maga a módszer sem ismert. Pedig a benchmarking egy valid marketing eszköz, méghozzá igen hatékony, ha versenystratégiát vagy új szolgáltatásokat épít az ember.

„A benchmarking nem más, mint egy folyamat, mely során a vállalat különböző funkcionális területeinek módszereit, folyamatait és eredményeit összevetik egy vagy több más vállalat hasonló jellemzőivel, annak érdekében, hogy fény derüljön a racionalitási, valamint minőség- és teljesítménynövelési lehetőségekre.” (Forrás: Wikipédia)

Vagyis felméred, hogy milyen piacon élsz vagy milyen piacra lépsz. Megnézed, kikkel kell felvenni a versenyt, milyen gyengeséget lehet kihasználni, mire nem gondoltak még mások. Ha nagyon szigorúan nézzük, amikor a szomszéd fordítóiroda weboldalát átböngésszük, megnézzük a Facebookon, hogy kikkel dolgozik és mit kommunikál, összevetjük a sajátunkkal, az már benchmarking. Tekinthetünk rá akként, hogy hajlandók vagyunk mástól tanulni.

(Persze a benchmarking ennél jóval komplexebb módszer, sokszor a vállalat a saját működését, munkatársait teszteli, nem feltétlenül jelent vállalatok közötti vagy akár iparágak közötti összevetést.)

Ipari kémkedés vagy marketingeszköz?

Persze nem minden érhető el nyilvánosan, nem biztos, hogy kiderül a fordítóiroda valós árképzése, kommunikációjának aktív oldala, hogy hogyan bánik az ügyfeleivel, milyen extra szolgáltatássokkal próbálja vásárlói lojalitását fenntartani. Mit tehet ilyenkor egy, a marketingfeladattal megbízott vállalkozás? Próbavásárol! Ennek megvannak a maga módszerei és etikai vonatkozásai, amelyet egy hozzáértő a saját érdekében betart. Magát a benchmarking tevékenységet és a próbavásárlás folyamatát jogszabályok tartják korlátok között; fő cél, hogy ne menjen át ipari kémkedésbe. Vagyis a benchmarking-tevékenységgel megbízottak vásárolnak, összevetik a termékeket és szolgáltatásokat, majd javaslatot tesznek a megbízónak, de kényesen vigyáznak, hogy üzleti titok ne kerüljön illetéktelen kézbe. A legtöbb ezzel foglalkozó vállalkozás saját etikai kódex alapján próbálja az elfogadott legjobb gyakorlatot használni.

Lehet ezt a módszert szeretni vagy utálni, elfogadni vagy nem használni. Elvitatni a hatékonyságát nem érdemes.

Üzleti hírszerzés

A fordítóirodák között nagy zúgolódást kiváltó ügy, amelyben mi, a Villámfordítás is érintettek vagyunk, sajnos a fenti szempontok egyikét sem teljesíti. Ha az információéhes cég belső embere versenytársaktól hamis email címről kamu ajánlatot kér, az nem benchmarking. Az bizony üzleti hírszerzés, amely nem csak jogszabályba ütközik, de az elvárható fair üzleti viselkedéstől is nagyon távol van. De persze mindenki hibázik, szerintem megvan a piacon az a rugalmasság, hogy az ügy megfelelő kezelése után szemet hunyjon a történtek felett, talán még megbocsátani is tud. Például ez utóbbi részünkről már meg is történt.

Az Afford pedig ajándékba kapja tőlünk az Üzleti etika alapkönyvét.