Fordítóiroda

Életünk felét íróasztalnál töltjük, annak is egy jelentős részét konkrétan munkával. Közben az irodában hűtünk és fűtünk, nyomtatunk és postázunk, ételt rendelünk, fogyasztunk és szemetelünk. A környezetbarát ember fejében egyre-másra szüli a bűntudat az ötleteket, hogyan lehetne minél kisebb az ökológiai lábnyomunk. Összegyűjtöttünk egy csokorral az irodában is megvalósítható környezetvédelmi tippekből.

 

Beérünk reggel az irodába, nyáron bekapcsoljuk a légkondit, télen a fűtést. Még szerencse, hogy minden szobában ott a falon a termosztát, mert ha nem lenne, akkor egy ilyen modern irodaházban télen-nyáron 21 Celsius-fok lenne a hőmérséklet. Igen, télen is, hogy az ember ujjai ne gémberedjenek el gépelés közben, és nyáron is, hogy háromrészes öltönyben is nyomhassunk egy négyütemű fekvőtámaszt izzadás nélkül, ha épp kedvünk támad.

Irodai légkör

Nyáron nem mindenki szereti a klímát; van, aki inkább ablakot nyitna. A kettő együtt nem hatékony, ezért az irodában két csapatra oszlunk: a természetes hőmérsékletet bírók a nyitott ablakos szobába, a többiek a klímás helyiségekbe. A covid-szempont és a klímasemlegesség itt egybevág. Ha a két csapat között még csukott ajtó is van, akkor igazán kimaxoltuk a lehetőségeinket.

Egyébként fantasztikus, napfényes helyen vagyunk, három oldalról üvegfalakkal határolva. A fejünk felett napelemek árnyékolják az irodaház tetejét, csökkentve egy kicsit a felmelegedést és a villanyszámlát. Milyen klassz lenne, ha a nap elleni védelmet nem benti szalagfüggönyök, hanem az épület külső vázára erősített árnyékolók nyújtanák… de hát ne legyünk telhetetlenek!

 

Kedvenc helyiségünk, a konyha

A konyhánk elég tágas, sokan le tudunk benne ülni. Egyesek a helyi önkiszben esznek, mások rendelnek, a legtöbben otthonról (is) hoznak valamit. Többször használható dobozban, mert ezeket a mosogatógépünk egy pillanat alatt tisztává varázsolja. Főzzük a kávét a klassz kávégépünkkel, és külön gyűjtjük a zaccot. Egy héten több kilogramm kávézacc keletkezik, amielyet a kertes házban lakó kollégánk pénteken hazavisz és komposztál. A zacc mellé lehet dobni a gyümölcsök héját és csutkáját, hiszen ezek szintén komposztálhatók. Apropó gyümölcs: akinek hirtelen sok terem otthon, az behozza, hogy megossza, és kap érte szívecskés lájkot.

A hulladékot szelektíven gyűjtjük, már amennyire lehetséges. Eleinte mindent külön gyűjtöttünk, amit az önkormányzatok is szétválogatnak: volt saját gyűjtőhelye a papírnak, üvegnek, fémnek és flakonnak, valamint a kommunális szemétnek. Aztán kiderült, hogy papírhulladékunk nem nagyon van, illetve ami van, azt nem dobhatjuk csak úgy ki, mert személyes adatot tartalmazhat. Így az irodai papírhulladékot nem dobjuk ki, nem is daráljuk meg, hanem közös szalonnasütésre, kemence begyújtására használjuk, így legalább “értékesül”.

A konyhában már rég nincs ásványvíz. Sőt, már a 19 literes ballonokban érkező vizet is kiutáltuk, a vízgépünk a sarokban árválkodik. Van helyette víztisztítós kancsó, amelyet a csapból töltünk fel, vagy ott van maga a csapvíz.

 

Okos és takarékos gépek

Ha új gépet veszünk az irodába, akkor a választás három legfontosabb szempontja között szerepel az eszköz fogyasztása, takarékossága. A nyomtatóknál például fontos, hogy legyen rajtuk okos “standby” állás, hogy amikor egy ideig nem használjuk, gyorsan álljon át szupertakarékos üzemmódba. Amikor pedig nyomtatunk vele, akkor be lehet állítani, hogy használja a papír mindkét oldalát, és természetesen, hogy nyomtasson “gazdaságos” üzemmódban, így minél kevesebb toner kerül a szemétbe évente. Az asztalokon álló nagy LED monitorok automatikus kikapcsolása és alacsony fogyasztása ugyanilyen fontos. Ezenkívül a vezetékmentes egerekben is hamarosan tölthető elemek merülnek majd le párhavonta, így nem lesz szükségünk újabb és újabb karton Duracellre. Úgyhogy tényleg rajta vagyunk, hogy megtaláljuk a karbonlábnyomunk csökkentésének újabb és újabb praktikáit.

Megyünk haza!

Nap végén megint jön a közlekedés. Szerencsére nem 17.30-kor végzünk, mint a környezetünkben dolgozók nagy része, hanem előtte vagy utána, hogy elkerüljük a csúcsforgalmat. Az irodaházban van biztonságos kerékpártároló, így jó időben sokan jövünk két keréken - a bátrabbak rolleren, a messzebb lakók elektromos biciklivel. A tároló mellett fürdőszoba és öltöző is van, ha épp kell. Szerencsére eleve a kék metró vonalán vagyunk, ezért akkor sem esünk kétségbe, ha az időjárás épp a közlekedők ellen fordul.

 

Kis lépés vagy hatalmas ugrás?

Életünk felét íróasztalnál töltjük, annak is egy jelentős részét konkrétan munkával. Közben az irodában hűtünk és fűtünk, nyomtatunk és postázunk, fogyasztunk és szemetelünk. Viszont ha már ilyen életet élünk, legalább végiggondoljuk, mit tehetünk másképp. Apró ötletekből rakjuk össze azt, amit megtakarítunk. Ha valakinek van ötlete, min lehetne még “zöldíteni”, kérjük, ossza meg, hátha egyszer majd a jövőben valami épp azon fog múlni.

Rajtunk ne múljon!

 

A világoszöld fordításról szóló szösszenetünk az alábbi gombra kattintva olvasható:

Világoszöld fordítás