Kevés hazai fordító cég mondhatja el büszkén magáról, hogy irodájában van egy perzsa. Nem, nem macska, nem szőnyeg. Tolmács! Dombi Rozina élménybeszámolója következik arról a nyelvről, amely a legközelebb áll a lelkéhez.
A köztudatban ellentmondásos kép él Iránról és a perzsa nyelvről: egyeseknek a perzsa szó hallatán a történelem órán tanult dicső ókori Perzsia idéződik fel, míg mások egyből a perzsa macskákra és perzsa szőnyegekre asszociálnak; sokszor tapasztalhatjuk azt is, hogy a közbeszéd keveri Iránt Irakkal, a perzsa nyelvet az arabbal; a nemzetközi média pedig – különösen az utóbbi időben – egyenesen démoni képet fest az országról.
Szakemberként és turistaként azonban egész mást tapasztal az Iránba látogató: egyszerre érzi a több mint kétezer éves kultúra jelenlétet, tapasztalja a méltán híres (európai fogalmakkal leírhatatlan mértékű) iráni vendégszeretetet, ugyanakkor, főként Teheránban csodálkozva látja a modern üzletházakat és felhőkarcolókat és meglepetten használja a modern, 7 vonallal rendelkező teheráni metrót.
De akkor milyen Irán?
Irán a „közhiedelemmel” ellentétben nem egy holt nyelv és nem is az arab nyelv országa, hanem annak az újperzsa nyelvnek az országa, amelynek első nyelvemlékei a 8. századra datálhatók, és amely bár az elmúlt ezer évben rengeteget változott, ma is él. Ami azt illeti, indoeurópai nyelvként a perzsa (perzsául: fárszi) nyelvészeti szempontból közelebb áll az angolhoz, mint az arabhoz, még ha arab betűs írása és az arab kölcsönszavak száma meg is téveszti a laikust. Ez az a perzsa nyelv, amelyen Fridauszí gyönyörű költői nyelvén több, mint 1000 éve megénekelte a perzsák történetét Sáhnáme címmel (magyar fordítása: Királyok könyve, ford: Devecseri Gábor), amelyen megszólalt Háfiz, Omár Khajjám, Rúdakí vagy Szádi, hogy csak néhányat említsek a magyar fordításban is olvasható perzsa nyelvű költőkből.
Az újperzsa 60 millió ember első anyanyelve: elsősorban Iránban és a környező országokban, összességében közel 121 millióan beszélik. Kevesen tudják, hogy Tádzsikisztán hivatalos nyelve, a tádzsik és Afganisztán egyik hivatalos nyelve, a dari is a klasszikus perzsa folytatásának tekinthetők; sajátos helyi dialektusok, amely a három ország beszélői számára lehetővé teszik a kölcsönös megértést.
A perzsa tolmács élete
Perzsa nyelven tolmácsolni biztosan nem unalmas: szinkrontolmácsoltam már animációs filmet (nem szégyellem, a Négyszögletű kerek erdőnél picit leizzadtam), katolikus templomi szertartást (ahol az ügyfél előzetesen megkért, hogy az „Isten” és „Jézus” szavakat próbáljam meg kerülni a perzsa fordításban), ajak- és szájpadhasadék műtéti konzultációt (itt szerencsére nem volt különleges kérés), KRESZ-vizsga felkészülést (tudják, ahol 60 másodperc van megválaszolni egy kérdést: ekkor ennyi idő volt lefordítani a kérdést, s megválaszolni), de szerelmi vallomást is.
Legutóbb pedig az egyik ügyfél érezte úgy, amikor a német-holland meccsre terelődött a szó, hogy a helyzetet leginkább egy Rumi versidézet (a 13. századból) festi le.
Nem egy olyan tolmácsolást tudok felidézni, ahol ruhát kaptam az iráni féltől ajándékba, ami talán egy angolos kollegának furcsa lehet. Viszont egy esetre sem emlékszem, ahol ne kaptam volna ajándékot. És mielőtt a szakma egyöntetűen hördülne fel: Iránban ajándékot nem elfogadni a legnagyobb sértés, mint ahogy a „Hogy vagy?” kérdésre sem illik „nem jól lenni”.
Az ezerféle „köszönöm” országa
Ha az ember perzsáról tolmácsol, nem árt átnézni a magyar szinonimaszótár „Köszönöm” fejezetét, ha ezt ugyanis nem teszi meg, könnyen szorult helyzetbe kerülhet, amikor egy iráni egymás után sorolja a „köszönöm” rendkívül változatos perzsa formáit: az eredeti perzsa sepasgozaram után jön a francia kölcsönszó mersi, majd az arabból átvett mamnoon és tashakkor különböző formái, és ezek csak az egyszerűbbek. A kezdő nyelvtanulót a köszönöm hosszabb formái egyenesen zavarba ejthetik, szó szerinti fordításban így hangzik például az egyik: Ne fájjon a keze! Erre egyébként az egyetlen legitim válasz a Az Ön feje ne fájjon! felszólítás. De ilyen a Ne legyen fáradt! frázis is; máig emlékszem, ahogy kezdő nyelvtanulóként elsőre hallva ijedten kaptam a kistükrömhöz a szemem körüli karikákat pásztázva. Ma már tudom, hogy erre az akkurátus válasz így hangzik: Egészséges legyen!
Mekkora a különbség?
Ezeket a nehézségeket persze a szakember könnyen legyűri, megtanul sokféleképpen megköszönni, de még így is mindennapos a kultúrák közötti különbségek adta nyelvi kihívás. Mit csináljon a fordító, amikor a fordítandó szöveg két szerepelője, az elvált férj-feleség egymást szigorúan a másik vezetéknevén szólítja, elé téve az úr/úrhölgy megszólítást? Fordítsa le így, nevetségesen magyartalanul hagyva, vagy hagyja figyelmen kívül ezt a nem is annyira nüansznyi különbséget és használja a keresztneveket, esetleg a szöveg egyéb részein érzékeltetve a stíluskülönbséget, vagy használja a magyarul agresszívan ható vezetéknévet?
Azt mondják, minden nyelv megtanulása egy új személyiséget ad az embernek, s egy új világot nyit ki; ez a perzsára biztosan igaz. Azért, amikor a legutóbbi ügyfelem perzsa nyelvű e-mailjét kíváncsiságból betettem a Google Fordítóba, álljon itt az idézet: „Na fájjon virág-keze és ne legyen fáradt, Rozina, lelkem”, nagyon reménykedtem benne, hogy a kollégák nem teszik ugyanezt. Megtették. :D
Dombi Rozina
Villámfordítás
